Pozitív tapasztalat a nyomdával és a gumikeresővel

Mikor beindítottuk a vállalkozásunkat, nagyon sok teendőnk volt, amire nem számoltunk előre. Az egyik nehéz kihívást egy olyan nyomda megtalálása jelentette, ahol nem csak nagy tételben, de kis darabszámban is hajlandóak voltak, akár címkéket, akár prospektusokat nyomtatni. Nem könnyű manapság ilyet találni, mert ha jól gondolom, többe kerül ilyenkor egy munkafolyamatra beállítani a gépeket, mint amennyi hasznot húznak a kis példányszámú gyártáson, ezért is nem nagyon vállalnak ilyesmit. Végül, persze sikerrel jártunk, és találtunk megfelelő céget, szóval ez a pont ki lett pipálva.

 

Ami egy fokkal nagyobb nehézséget okozott, az a szállítóautók felszerelése volt. Természetesen használt autókat vettünk, mert ezt engedte meg a költségvetés, így a megvásárlás után még költenünk kellett a kocsikra, ki kellett cserélnünk az ilyenkor kötelezően kicserélendő alkatrészeket, valamint be kellett szereznünk mindegyikre egy téli és egy nyári autógumi garnitúrát. Nem igazán értünk ehhez a témához, egyikünk sem jártas az autók világában, így nagyon nem volt ínyünkre a dolog, de el kellett intézni, mert ilyen kilométer számok mellett a futárok biztonsága elsődleges kérdés kell, hogy legyen.

 

A piacon óriási a választék, sok a márka, így nehéz volt eldönteni, hogy milyet válasszunk. Felmerült, hogy költséghatékonysági szempontból válasszunk használt abroncsokat, de aztán hamar elvetettük, mert jobban utánagondolva nem éri meg. Már csak azért sem, mert időközben találtunk egy szuper nyári gumikeresőt, ahol az új gumikat lehet megvásárolni, majdnem olyan árban, mint a használtakat. Ráadásul a termékkínálat is nagyon széles, és ha pontosan beállítod a keresőfeltételeket, már közvetlenül azok közül az abroncsok közül válogathatsz, ami méretben megfelel az autódra. Szerintem ez egy nagyon hasznos segítség azoknak, akik nem értenek annyira a témához, vagy azoknak, akik nem szeretnének órákat tölteni az autógumi vásárlással. Természetesen, ugyan ezen az oldalon a téli garnitúrákat is be tudtuk szerezni, és ami még jobb, hogy ki is szállítják őket, nem kell érte még elmenni sem, ami szintén nagyon időtakarékos megoldás. A kiszállítás hamar megtörtént és nagyon elégedettek voltunk a minőséggel is. pontosan azt kaptuk, amit rendeltük, villámgyorsan, precízen, megbízhatóan. Szívből tudjuk ajánlani ezt a szolgáltatást bárkinek, aki autógumi vásárlást tervez, mert a mi tapasztalataink alapján itt biztosan nem fog csalódni. Sok tapasztalatunk van már mindenféle cégektől, ahonnan vásároltunk, de ilyen gördülékeny vásárlási folyamatot még nem tapasztaltunk sehol, emiatt is vagyunk annyira elégedettek. Manapság az emberek ellenállhatatlan késztetést éreznek, hogy fröcsögjenek az interneten, ha valami rosszat tapasztalnak, lépten-nyomon valamilyen negatív kommentbe botlik az ember. Mi azt is fontosnak tartjuk, hogy a pozitív, szívderítő tapasztalatokat is megosszuk egymással és mindenkivel, mert ez az igazi segítség. Nem azt kell az embereknek megmondani, hogy honnan nem érdemes rendelni, hanem azt, hogy honnan igen. Ezért is készült ez a bejegyzés, hogy elmondhassuk, igen, nekünk sikerült találnunk egy minden igényünket kielégítő nyomdát, és egy várakozásainkat is felülmúló gumiabroncsokat forgalmazó céget. És ha nekünk sikerült, sikerülhet másnak is, pláne, ha megosztjuk egymással a tapasztalatokat. Sőt, kifejezetten szeretnénk felhívni a figyelmet arra, hogy ha valaki nagyon jót tapasztal valahol, mindenképpen jelezze, beszéljen róla, hagy terjedjen a jó hír az éterben, ne csak mindig a rossz dolgokon keseregjünk, ha lehet a jónak is örülni, akkor meg pláne.

 

Szóval most, hogy megoldódott ez a kérdés is, már nem maradt semmilyen fontos, nehezen megoldandó feladat, végezhetjük a dolgunkat a megszokott ütemben, és egyre nagyobb, lelkesedésből fakadó intenzitással. Nagyon megnyugtató, hogy nagy biztonságban tudhatjuk a futárainkat, mert tökéletes a gumik állapota, és hogy megoldódott a nyomtatás kérdése is.