Ablakszigetelés a nyomtató szobában

Aki dolgozott már állami intézetben, az már biztosan tudja, hogy ebben a világban tényleg nem történt meg a rendszerváltás. Azaz, ahol mégis megtörtént, ott is körülbelül húsz éves csúszással. Ilyen az én szeretett, voltmunkahelyem is. Tele van minden öreg bútordarabokkal, akár a berendezést, a technológiát vagy a munkatársakat vesszük figyelembe. Általában a kommunizmusban olyan nagyon kedvelt porosz stílusú irodai megoldások a jellemzőek, méghozzá azért, hogy csak kisebb csoportok osztozzanak egy-egy irodán, és ne legyen mindenkinek szembetűnő az, hogy míg egyesek nem csinálnak egész álló nap semmit, addig a többiek megállás nélkül rohangálnak. Még az is jellemző, hogy ha egy ilyen irodán belül valaki folyamatosan dolgozik, akkor mindenki más is, míg ha van egy olyan ember, akinek már évek óta normális feladatköre sincs, mellé olyat ültetnek, aki szintén így van ezzel. Csak hogy ne legyenek ezekből problémák.

Az ott töltött két évem alatt változó feladatkörrel rendelkeztem, de mind a két alkalommal olyan csoportba jutottam, ahol a dolgozó kollégák voltak egyesítve. Sokszor csak a legegyszerűbb dolgokat kellett elvégeznem, de abból viszont olyan tetemes mennyiségűt, hogy kész szerencse, hogy az alapfeladat nem okozott bonyodalmakat. Gondolok ez alatt például a fénymásolásra. Pénzügyi asszisztensi feladataim közül az egyik kedvencem az volt, amikor két különböző projekt pénzügyi ellenőrzését tették ugyanarra a napra. Ilyenkor az egész gazdasági osztály megvadult, és mint a mérgezett egerek, rohangált mindenki fel és alá a segélykiáltásoktól hangos folyosókon. Egészen pontosan a mai napig nem értem az okát, de valamiért ilyenkor mindig le kellett fénymásolni bizonyos típusú dokumentumokat, és az eredeti mellé tenni, hogy meglegyen dupla példányban. Ezt hatalmas mennyiségű papír pazarlásnak és környezetszennyezésnek tudom csak felfogni, hiába használtunk csak újrahasznosított papírt és hiába gyűjtöttünk mindent szelektíven, azért nem kis károkat okoztunk egy-egy ilyen ellenőrzés alkalmával. Ennek ellenére, hogy az elveimmel ellenkezett ez az egész folyamat, szerettem ilyenkor behúzódni a kis nyomtató sarokba, és csendes magányomban órákon keresztül fénymásolni. Az említet dupla projektellenőrzős napon azonban nem éreztem magam túl felhőtlenül ezen feladataim végzése közben.

A fénymásoló gép ugyanis egy külön, üvegajtós kis szobában volt. A régi öregek mesélték mindig, hogy az volt régen a kijelölt dohányzó hely, amíg még lehettek ilyenek az épületeken belül. Amikor halatam be a sürgős dolgomat elvégezni, akkor vettem észre, hogy bizony nem vagyok egyedül, ugyanis a gondnok éppen az ablakszigetelést csinálta. Láttam már párszor, hogy hogyan készül az ablakszigetelés, de az valahogy nem volt egyértelmű, hogy ilyen rengeteg eszköz szükséges hozzá. A hely annyira apró volt amúgy is, hogy egy embernek kényelmesen elég akkor, ha több mappával húzódik be oda elvégezni a feladatát. Próbáltam a gondnokra hatni szép szóval, hogy legyen kedves később folytatni ezt a feladatát, de hajthatatlan volt, mivel neki reggel azt mondta a főnöke, hogy a mai napra ez a legfontosabb feladata. Szó szót követett, próbáltam rá észérvekkel hatni, hogy ezek a dokumentumok most minden egyéb mást felülírnak a fontossági sorrendben, ugyanis komoly büntetésekre is számíthatunk, ha valamit rosszul adunk le, vagy csak nem tudunk kellő mennyiségű bizonyítékkal alátámasztani, de a jajveszékelésemet csak üres locsogásnak fogta fel.

A végén már annyira nem volt hozzá türelmem, hogy összeszedtem a cuccaimat és az ajtót rávágva elindultam másik, üres nyomtatót keresni az épületben. Nem volt könnyű dolgom, mert ugye mindenki az ellenőrzésekhez készítette elő a kötelező példányszámú dokumentumrengeteget. Végül egy olyan nyomtatót sikerült találnom, ami az épület legrosszabb pontján van és a másolatokat csak a földön tudtam összerendezni, kisasztal hiányában. De legalább az ablakszigetelés és a fénymásolás is elkészült.