Család, gyerekek, iskolai feladatok

purple-hair-312496_640Hát soha nem egyszerű az élet, de ha az embernek vannak gyerekei, akkor még inkább nem. Hogy miért? Azt hiszem, annak nem kell bemutatnom, akinek van gyereke, hogy mindig történik valami, vagy mindig kell valamit csinálni.

A gyerekek

Két gyerekünk van, egy fiú, és egy lány. Régebben szerettem volna még egy harmadikat, mert én mindig nagy családra vágytam, de aztán a férjem lebeszélt róla, hogy nem kell több, hiszen elég lesz ezt a kettőt is felnevelni biztonságosan, és megadni nekik mindent amit szeretnénk. Igaza volt, el kell hogy mondjam, mert nem bánom, most hogy kamasz mind a kettő, hogy nincs belőle egy harmadik is. Szeretem őket, és hogy vannak, de néha teljesen kiidegelnek.

A tanulás

Eddig különösebb gond nem volt velük, de amióta Máté felsős lett, igen csak nehezedik a feladat, és ő nem egy tanulós típus. Annál jobban szereti a sportot, a focit természetesen.

Mindig is azon gondolkodtam, hogy mi lesz majd, ha esetleg tovább kell majd tanulniuk, miből, hogy an fogjuk majd kifizetni nekik. Aztán rájöttem, hogy kár ezen aggódni, hiszen majd csak lesz valahogyan, egyenlőre mindent elő tudunk teremteni, és ez a fontos.

Szerencsések vagyunk, mert van saját házunk, tiszta ruhánk, és minden nap került étel az asztalra. A gyerekeknek is megvan mindenük, így az általános kamasz gondokon kívül nem lehet más bajunk. Remélem, hogy ez így is marad, és nem fog soha az miatt fájni a fejünk, hogy vajon holnap jut e ételre, vagy ki tudom fizetni a számlákat, vagy mondjuk ha kell vennem egy cipőt, akkor meg tudjam vásárolni.